 |
Kezdjük az ellentétpárral: tűz és víz. A legelső kézi hordozható tűzoltó készülékek oltóanyaga a víz volt. Az első tűzoltó készülék ötletét egy angol kémikus valósította meg 1723-ban: egy hordóba vizet rakott, a hordó alá pedig robbanóanyagot, amit egy gyújtózsinórral kötött össze. Ha a tűz következtében a gyújtózsinór közvetítésével a robbanóanyag felrobbant, úgy annak ereje szétszórta a hordónyi vizet. Az 1800-as évek eléjétől aztán megjelentek a biztonságosabb eszközök, amelyek a vízzel telt edény túlnyomás alá helyezésén alapult. Eleinte sűrített levegővel, később széndioxid gázzal, majd a mai modern korban 12 bar nyomással bíró nitrogéngáz hajtóanyaggal működnek. A vízzel oltó tűzoltó készülékek előnye az oltóanyag olcsósága, továbbá a tűzoltása után az oltóvíz könnyen feltakarítható. A mai modern 6 literes töltetű készülék már viszonylag nagyobb 13A 40F tűz oltására is alkalmas, akár elektromos berendezések közelében, azoktól legalább 1 méteres távolságra. Ne feledkezzünk el hátrányairól! Az oltóvíz sokszor nagyobb kárt tesz, mint maga a tűz. Emiatt készített Szilvay Kornél magyar mérnök szárazoltó tűzoltó készüléket. További hátrány a fagyásveszély, mivel a jéggé vált víz nem alkalmas oltásra. Hátrányos, hogy égő olajok tüzét nem szabad vízzel oltani. Hátrányai miatt viszonylag kis számban gyártják, ezért az ár/érték arány valamivel rosszabb az elterjedtebb tűzoltó készülékekhez képest. Alkalmazási területe: középületek, irodák, egészségügyi intézmények, iskolák, ruházati terméket forgalmazó üzletek, raktárak, vendéglátó helyek, konyhák. |