pintér sándor.jpg

760 millió forintot költöttünk 9 darab új egyenként 7000 liter oltóvíz szállítására alkalmas tartálykocsikra. Közel 85 millió forint az ára annak, hogy elmondhassuk a Renault tehergépjárműre épülő felépítmény és tartozékainak beszerelése magyar kezek munkája.

tartály.jpg
A gépjárművek körbejárása során nehéz volt megállapítani, hogy ténylegesen mitől magyar ez a gyártmány. Hirtelen végigtekintve egyetlen eszközön, berendezésen sem látszott olyan felirat, ami erre utalt volna. A már megszokott tömlők, csákányok, olcsó kínai lemezásó, mind-mind idegen kezek nyomán készülhettek. Aztán fellebbent a fátyol a karosszéria alatt megbújó 7000 literes műanyag tartályról rögtön látszott, hogy ez az, magyar. Erősnek látszó, kimondottan masszív szerkezet. Legyünk büszkék rá, hogy ilyet már mi is tudunk.


pintér sándor2.jpg
Ha már hallgattunk a szívünkre, akkor itt az ideje a nézelődésnek. Első látásra szembetűnő, hogy rendkívül magas szerkezetről van szó. Gondolhatnánk, hogy a nehéz terepen való közlekedés miatt, de majd látjuk ez nem lehetett a valós ok. Közvetlenül az átadás után fel is merült, hogy nem lesz túl magasan a gépjármű súlypontja, mire érkezett a megnyugtató válasz: "a speciális, mondhatni magyar kialakításnak köszönhetően semmi ok az aggodalomra" Azért mi még lehiggadva sem jöttünk rá, hogy mi értelme van közel négy méteres magasságból nézni a terepet.
pintér sándor3.jpg

A szer funkcióit tekintve sokoldalú. Sok-sok csatlakozási lehetősége, digitális és analóg kezelhetősége meggyőző, korszerű eszközre utal. Lehet vizet vételezni belőle elől, hátul, oldalain sőt még alul is. Pont az alsó nyomócsonkok láttán derült ki, hogy ezek annyira alulra kerültek, hogy talán 30 centiméterre sincsenek a talaj fölött, így nehezebb terepen problémás lehet a közlekedés. Az alsó nyomócsonkok mellett két tárcsáról sok-sok lánc lóg le. Az újfajta hólánc. Ezt nem kell a gumiabroncsra felszerelni, de így is biztosítja, hogy csúszós úton is meghajtható legyen a hátsó kerekek által. A funkcióját tekintve biztosan meg fog felelni, de ebből még adódhat probléma, ha nem autópályán kell majd közlekedni, ugyanis a láncok csak nem söprik az utat, így akár kisebb támaszokon, akadályokon is fenn fog akadni, illetve szakadni a lánc.
A kocsi végén is van kis monitor, illetve a kézi vezérlésnek  itt kaptak helyet a kapcsolói. A magyarázó táblát felhajtva néhány eszközt, baltát, az említett kínai ásót és nagy űrtartalmú részt találtunk. Ez itt a habképzőanyag helye, de jó lenne, ha erre is jutna pénz.

Két hét múlva meg lesz a vizsga és onnantól kezdve a gyakorlatban bizonyíthat ez a 85 milliós masina.

A bejegyzés trackback címe:

https://tuzoltokeszulek.blog.hu/api/trackback/id/tr454796598

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása